Faliképek

A festés kezdetén szinte soha nem vagyok biztos abban, milyen színeket fogok használni a képen. Persze, fejemben van egy elképzelés, hogy milyenre szeretném, de gyakran előfordul, hogy festés közben egy újabb ihlet érkezik, vagy éppen a hangulatom miatt más színeket választok. Néha egyszerűen nem találom a megfelelő színt, és úgy érzem, hogy semmi sem illik a képhez. Ilyenkor félreteszem a festményt, hagyom, hogy pihenjen, és figyelemmel kísérem. Egyszer csak, váratlanul beugrik, hogy milyen színekkel szeretném befejezni. A kép maga mondja meg nekem, én csak figyelek rá. Más alkalommal pedig befejezem a festést, de mégis valami hiányzik belőle, valami nem tökéletes. Amikor rájövök, mi az a "hiba", akkor törölhetek egyes részeket, vagy hozzáadhatok néhány kontúrt, vagy más kiegészítő elemet, hogy tökéletessé tegyem.

Küzdelem

Ezt a képet a 2022-ben a Vármező Galériában rendezett Modern Üvegfestészet című kiállításra készítettem. Első nagyobb lélegzetű képem, nagyon a szívemhez nőtt.

Mérete: 90x60 cm

(Magántulajdonban)

Havas lányok

Egy üvegfestő csoport témája volt ez a kedves kis kép a lányokról. Rögtön tudtam, hogy én ezt megfestem. A különböző technikák alkalmazása jó kis gyakorlat volt.

Mérete: 40x50 cm 

Gyógyító Buddha szobor

Egy nagyon kedves ismerősöm kért meg, hogy csináljak egy Buddhát a lányának. Mivel kék szín a kedvence, ezért adott volt, hogy egy gyógyító Buddhát fessek. A gyógyító Buddha egy megvilágosodott lény, aki elfogulatlan együttérzéssel segít minden élőlénynek. Megóvja őket a testi és lelki betegségektől, és egyéb veszélyektől, valamint akadályoktól, és segít nekik felszámolni a három mérget: a túlzott ragaszkodást, a gyűlöletet, és a tudatlanságot, amik minden betegség és veszély forrását jelentik.

Mérete: 30x40 cm

Szabadság

Kihívás volt festeni ezt a fantáziaképet. Amikor nekiálltam, még nem tudtam, hogy is fog kinézni, milyen lesz a hangulata a képnek. Igyekeztem, hogy a női arc és a hatalmas lobogó hajkorona egymással összhangban legyen, mintha a belső erő és a kreativitás közötti szoros kapcsolatot szimbolizálná. Ez a festmény arra ösztönöz, hogy fedezd fel a saját belső erődet, és engedd szabadon áramolni a kreativitásodat,

Mérete: 50x70 cm
Ára: 58 000 Ft

Együtt szabadon

Ez a kép szintén egy üvegfestő csoport témája volt és a meg kell festeni kategóriába tartozott. A haj és sörény összegabalyodása olyan harmóniát sugall, mintha a lány és a ló egyesült volna, együtt mozognának a széllel. Az egész kép árasztja a varázslatos és misztikus légkört, ahol az ember és állat közötti kötelék és kapcsolat mindenható és megkapó.

Mérete: 40x50 cm

Repülés

Az üvegfesték és tükördarabok varázslatos módon fokozzák a kép vizualitását és ragyogását. A sas széles szárnyai messzire kitárulnak, és a napfényben csillogó tollai visszatükrözik a környező világot.

Mérete: 30x40 cm

Várakozás

Ezen a képen kis kirándulást tettem a textilszobrászat felé, és kombináltam az üvegfestéssel.

A kép alapmérete: 30x40 cm

Merengés

2022-ben kiállításra készültünk. Az egyik kép, amit rajzoltam, majd megfestettem, a Merengés címet kapta. A pávaruhás nő és a régi kastély terasza a festményen egyesül, hogy varázslatos történetet meséljenek el. Ez az alkotás a szépség, a múlt idők eleganciája és a természet csodálatának együttesét hordozza, miközben egy álomvilágba repít, ahol a valóság és a fantázia egyesül.

Mérete: 50x70 cm
Ára: 55 000 Ft

Fekete macska

Az ókori Egyiptom szent állata. Megfestése nagyon sok kontúrmunkával járt, és aprólékos festéssel. Festése közben a sok monoton részlet miatt a gondolatoknak is nagyobb szerep jutott. Öröm volt festeni.

Mérete: 50x70 cm
Ára: 50 000 Ft

Kérdésed támadt, vagy megtetszett valami?

Ha bármelyik alkotást látva úgy érzed, hogy szeretnéd, vagy valamilyen kérdésed támadt, bátran keress üzenetben!